hideg van, meg sötét.
elkapta az észak a delet, úgyhogy pusztul minden; elképesztő tempóban.
ezzel karöltve pusztulnak egyre a napok (meg a pénz is:):)), és jönnek el az elkövetkezendők, amelyekbe nagy reményeket fektetek, és még keményebb munkát, persze mostmár ésszel, nem mint nyáron. furcsa bogár vagyok, ahogy romlik az idő, úgy leszek egyre motiváltabb az utána következő tavaszra, nyárra, satöbbire. Sosem hiányoztak még ennyire az otthoni barátaim és sose találtam még meg jobban a közös hangot újakkal. A dekadencia ambivalencia eszi a vakolatot a falról, engem meg nem érdekel, és belepusztulok. Tudott valamit ez a Villám Fecó. Jól érzem magam, fantasztiukusak a lehetőségeim, és sose vol még ennyi kérdésem. Nem akarok hatásvadászni, nem szeretem, nem is jó, de tényleg így vagyok. Nem tudom, hol a vége, pláne nem emlékszem, mikor kezdődött, csak azt tudom, hogy az út fantasztikus volt idáig, és semmit sem bánok. Kár, hogy nem igaz, de másképp nincs értelme. Tervek, feladatok, álmok, lehetőségek, és mind mind közelednek. Szakad az eső és szétvet a napfény. Elönt az élet. Nem tudom mi van velem...

Lehet, hogy felnőttem?
Passzolok (végre, lassacskán már fizikailag is megtehetem:)), lehet, hogy most ifjúhodok meg. Kicsi ambi forevör:D

jáj

anyád

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.